Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios ügyében a nyomozást

Breaking News Friss Korrupció Valódi hírek
Oszd meg másokkal is

Forrás: https://index.hu/gazdasag/2018/11/06/elios_nyomozast_vege/

Bűncselekmény hiányában megszüntették az Elios Innovatív Zrt.-vel szembeni nyomozást – írja az az Országos Rendőr-főkapitányság szóvivőjére hivatkozva az MTI.

 

Gál Kristóf elmondta, az eljárás során jelentős mennyiségű iratanyagot foglaltak le és vettek revízió alá a társhatóságok bevonásával, és elvégezték a büntetőeljárási törvény előírásainak megfelelő valamennyi nyomozati cselekményt, így sikerült megállapítani, hogy

nem történt bűncselekmény, így az eljárást bűncselekmény hiányában megszüntették.

Az Elios több településen is tendergyőztes lett, így a cég végezhette el a közvilágítás korszerűsítését. Az eljárásokban az Európai Csalás Elleni Hivatal (OLAF) szabálytalanságokat talált, melyek alapján a Pest Megyei Főügyészség még januárban elrendelte a nyomozást.

A gyanú szerint a cég korrupt módszerekkel intézte el, hogy megnyerje az önkormányzati tendereket vidéki városok közvilágításának felújítására, ezzel néhány év alatt sokszorosára növelte árbevételét. Az Elios egyik tulajdonosa korábban Tiborcz István, Orbán Viktor veje volt.

  • Az Olaf 35 közbeszerzést vizsgált, mindnél felmerült a csalás gyanúja, de 17-nél szervezett csalás nyomaira bukkantak.
  • az OLAF arra jutott, hogy a pályázatokat úgy írták ki, hogy a lehető legtöbbet lehessen fizetni az Eliosnak.
  • Tiborcz Eliosos üzlettársának, Hamar Endrének a tanácsadó cége, a Sistrade befolyásolni tudta a közvilágítási közbeszerzések kiírási feltételeit.
  • A pályázatok részeként benyújtott Excel-táblázatokat a Sistrade közösen írta az Elios-szal.
Kapcsolódó
Bonyolult az egész OLAF-Elios-Tiborcz-ügy? Most elmagyarázzuk!

Bonyolult az egész OLAF-Elios-Tiborcz-ügy? Most elmagyarázzuk!

Ráadásul úgy, ahogy még sohasem látta. Bemutatjuk, mi volt az a folyamat, ami miatt 12 milliárd forintot vehet vissza az EU.

 
Lájkold a Facebook oldalunkat