Így verte el Szíjjártó a Quaestorból ellopott pénzünk egy részét

Forrás: https://24.hu/belfold/2017/11/28/eddig-tartott-a-deli-nyitas-zarnak-a-kereskedohazak/ Eddig tartott a déli nyitás: zárnak a kereskedőházak Kevés sikert hozott a két éve nagy hanggal meghirdetett déli nyitás, amelyben főszerepet szántak a Külgazdasági és Külügyminisztérium felügyelete alatt álló Magyar Nemzeti Kereskedőház Zrt.-nek (MNKH). Amikor 2015 tavaszán Szijjártó Péter miniszter bejelentette, hogy júliusban elindul a déli nyitás stratégiája, amelynek fókuszában Afrika és Dél-Amerika áll, ígéretet tett arra is, […]

Archívum

Tarsoly szerint Orbán miatt dőlt be a Quaestor

Forrás: http://index.hu/gazdasag/2016/11/24/tarsoly_csaba_interju/ Tarsoly szerint Orbán miatt dőlt be a Quaestor Tarsoly Csaba, volt Quaestor-vezér letartóztatása óta először adhatott interjút a sajtónak, a befutó a Magyar Narancs lett. Az elmúlt több mint 1,5 évben több interjúkérelem is érkezett Tarsolyhoz, ezeket mostanáig elutasította a bíróság arra való hivatkozással, hogy egy nyilatkozat esetleg befolyásolhat volt Quaestor-alkalmazottakat, akiket még tanúként […]

Archívum

Quaestor-kártalanítás: van, akinek minden jár

Forrás: http://mszp.hu/hir/quaestor-kartalanitas_van_akinek_minden_jar Sajtóhírek szerint azok közül sokan, akik a Quaestor legnagyobb cégében tartották a pénzüket, mégsem a mindenkire irányuló kárpótlási törvény szerint kaphatják meg a követelésüket, hanem olyan előnyhöz juthatnak, amihez a többi károsult nem. Egyesek a teljes követelésüket megkaphatják esetleg még a kamatokat is. Kik ők és miben különböznek a többiektől, hogy kivonják őket a […]

Archívum

Olajos Mihály felszólalása, Quaestor károsultak szemtől-szembe a dolgozni vonakodó képviselőikkel

Nagyon várják a kecskeméti Quaestor károsultak a Matolcsy rokon polgármester asszony válaszát, hogy vele és országgyűlési képviselőikkel, mikor és hol kerül sor a a találkozóra. Véleménye szerint az ügy parlamenti hatáskör. Képviselőik dr. Salacz László, dr. Zombor Gábor,  annyira képviselik választóik érdekeit, hogy ebben az évben EGYSZER SEM szólaltak fel a parlamentben. Szeretnék, ha legalább egyszer […]

Archívum

Kötvénybiznisz – belsős munka

Forrás: https://444.hu/2017/10/17/sajat-kulccsal-a-riasztot-hatastalanitva-vittek-el-tobb-szazmilliot-a-letelepedesi-kotvenyes-cegtol Saját kulccsal, a riasztót hatástalanítva vittek el több százmilliót a letelepedési kötvényes cégtől Az Index értesülései szerint belsős munka lehetett az Arton Capital nevű, letelepedési kötvényeket árusító cég budapesti irodájának kirablása. Az áprilisi betörésben több százmillió forint értékű eurót, valamint rengeteg fontos iratot vittek el az Artontól. Az Index most azt írja, a behatolók nemcsak […]

Archívum

Mészáros Lölő nem rest elkölteni a Quaestor károsultaktól ELLOPOTT pénzünket

Forrás: http://www.napi.hu/ingatlan/ujabb_szallodaja_lesz_meszaros_lorinceknek.650858.html Újabb szállodája lehet Mészáros Lőrincéknek A többek közt a Hunguest-lánc 14 szállodáját felvásárló, keszthelyi, balatonalmádi, herceghalmi, ötcsillagos tokaji és ausztriai szállodákat, valamint balatoni kempingüzemeltetőket megszerző, Mészáros Lőrinchez köthető cégcsoport újabb hotellel gyarapodhat.   A négycsillagos Hotel Lifestyle Mátra tulajdoni lapjára hivatkozva a HVG ugyanis azt írja, hogy arra bejegyezték a Wellnesshotel Építő Kft. keretbiztosítéki jelzálogjogát 14,7 millió euró, […]

Archívum

Nincs elfelejtve: 2826 milliárddal tartozik az állam a volt nyugdíjpénztártagoknak

Forrás: http://mfor.hu/cikkek/makro/Nincs_elfelejtve__2826_milliarddal_tartozik_az_allam_a_volt_penztartagoknak_.html Az államháztartás számlái közt még nyilvántartják a magánpénztári átlépőknek járó pénzt  A magánnyugdíjpénztárakat még a második Orbán-kormány idején lehetetlenítették el, 2010 és 2014 között, alapvetően azzal a fenyegetéssel, hogy aki nem lép vissza a tisztán állami rendszerbe, annak nem számítanak majd be a nyugdíjszerző évekbe a hátralévő évek. Azzal próbálták meg növelni az intézkedés […]

Archívum

Érik a botrány: megpiszkálták az árfolyamokat a nagybankok

Forrás: http://www.portfolio.hu/finanszirozas/bankok/erik-a-botrany-megpiszkaltak-az-arfolyamokat-a-nagybankok.268399.html Nyolc globális nagybank lehet érintett abban a devizaárfolyam-manipulációs botrányban, amelyben hamarosan egyezség születhet az Európai Bizottsággal a várható “bírság” összegéről – írja a Financial Times. Minden idők egyik legnagyobb EU-t érintő kartellbotrányáról van szó.  A négy éve tartó eljárás során azzal gyanúsították a nyolc nagybankot (UBS, Royal Bank of Scotland, JP Morgan Chase, Citigroup, Barclays, […]

Archívum

Merénylet készül a Quaestor-károsultak ellen? Csak a kiválasztottakat fizetik ki 100 százalékban

Forrás: http://hvg.hu/gazdasag/20171122_quaestor_karosultak_karpotlas_felszamolo_kisbefektetok Nem mérik azonos mércével a Quaestor többnyire nem is létező értékpapírjait megvásároló kisbefektetőket. Míg sok károsult reménytelenül fut a milliói után, körülbelül háromszáz befektetőt teljes egészében kifizetnek. Váratlan fordulat állt be a központi Quaestor-cég, a Quaestor Pénzügyi és Tanácsadó Zrt. felszámolásában: a hvg.hu birtokába került friss, második közbenső mérlegből az derül ki, hogy a […]

Archívum