A Duna City nem közpénz! A Duna City a Quaestor károsultaké!

Brókerügyek Kiemelt hírek Quaestor
Oszd meg másokkal is

Forrás: http://civilhetes.net/a-duna-city-nem-kozpenz-a-duna-city-a-quaestor-karosultake

“Az olimpia elleni aláírásgyűjtés velünk kezdődik!” – újabb demonstrációt tartanak a Quaestor károsultak.

A Flashmob célja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a Quaestor bedőlése óta eltelt 680 nap alatt sem történt meg a kártalanításuk, az ellopott 210 milliárd forintuknak csak a töredékét kapták vissza.

A kártalanításuk fedezetéül szolgáló vagyon most is megvan, a követelések értékalapú rendezése most is lehetséges lenne. Mint Tarsoly Csaba is többször elmondta, a Quaestor Duna City-projekthez kapcsolódó ingatlan értéke NÉGYZETMÉTERENKÉNT EGYMILLIÓ FORINT. A Duna City területe lényegében a jelenleg több száz milliárdot érő Kopaszi-gát túlparti párja, ráadásul annál még nagyobb is.

Tarsoly több alkalommal kérte a bíróságot, hogy vegye zár alá a Duna City-t, mert attól tart, hogy ezt a nagy értékű területet a felszámolás során mélyen ár alatt elherdálják, és ez valóban elvonná a vagyoni követeléseik fedezetét. Miközben már több vezető személyes ingatlanát is zár alá vették, a Duna City hatalmas vagyona valahogy kimaradt, akárcsak az ETO Park is. Tarsoly szerint is a tervezett Duna City beruházás értéke 300 milliárd forint, csak ebből már kártalanítani lehetett volna a Quaestor károsultakat, most viszont már követhetetlen a Quaestor-vagyon sorsa, és szerinte tervszerűen hordják szét a több százmilliárdos értéket.

MI IS TUDJUK, HOGY A QUAESTOR-CSOPORT 30 MILLIÁRD FORINTRA ÉRTÉKELT INGATLANJAIT MOST PRÓBÁLJA ELADNI A  VÉGELSZÁMOLÁST VÉGZŐ PATIK, VARGA ÉS TÁRSAIK GAZDASÁGI TANÁCSADÓ.
ORBITÁLIS HAZUGSÁG, AMIKOR ARRÓL BESZÉLNEK, HOGY CSAK 28 MILLIÁRD A DUNACITY BUDAPEST INGATLANFEJLESZTŐ KFT. NYOLC INGATLANJÁNAK AZ IRÁNYÁRA.

A károsultak nem közpénzt, hanem a saját pénzüket várják vissza, mégpedig teljes egészében, mert annyi már most is nyilvánvaló, hogy itt nem egy egyszerű befektetési kockázat, hibás gazdálkodás következményeit kell elszenvedniük, hanem egy összeesküvéséét, egy nyilvánvalóan összetett és szövevényes bűnelkövetéséét, amely előre kitervelten, tudatosan irányult a befektetők megkárosítására.

A nagy média hírverés ellenére a Quaestor károsultak nemcsak a teljes követelésüknél, hanem még a második kárrendezési törvény beterjesztésekor hangoztatott 57 milliárd Ft-nál is kevesebbhez jutnak hozzá.

Vannak olyan károsultak, akiknek a jelenlegi kárrendezés elfogadható, és a veszteségek bevállalhatók. Őket fizessék ki. Viszont legyen a tájékoztatás része az is, hogy 12 000 ügyfél nem kap semmit, és további ezrek olyan alacsony kárrendezést kapnának, hogy azt nem fogják tudni elfogadni!

Nem hagyják, hogy törvénytelenül, a törvények kijátszásával, vagy éppen e célból törvényeket alkotva az alapvető jogaikat elvonják, törvényesen szerzett vagyonukat ellopják! Nem hagyják kisemmizni és nyomorba dönteni magukat!

Továbbra is hallatni fogjuk a hangunkat a pénzünk visszaszerzéséért, az alkotmányos jogainkért, a törvény maradéktalan végrehajtásáért!

Ha a hazai  jogi környezet nem teszi lehetővé, hogy itthon elérjék a célukat, akkor külföldön folytatják a harcot!

A végsőkig megküzdenek azért, hogy mielőbb hozzájusson a teljes károsulti közösségük a pénzéhez. Ennek érdekében minden jogi lehetőséggel élni fognak, beleértve a további perek ezreinek indítását.

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagjai részére 2017. január 16-án elküldött levelüket minden Parlamenti Képviselő részére is elküldték január 17-én.

A nyílt levél magyarul és angolul pdf-ben tölthető le.

Dátum: 2017. január 19. (csütörtök) 11.00 óra
Helyszín: Eiffel Palace, Budapest, V. ker. Bajcsy-Zsilinszky út 78.

Lájkold a Facebook oldalunkat