Vízumgyár működött a moszkvai magyar konzulátuson

Kiemelt hírek Korrupció Szíjjártó Péter Tarsoly Csaba
Oszd meg másokkal is

Forrás: http://168ora.hu/vizumgyar-mukodott-moszkvai-magyar-konzulatuson/

Több ezer orosz állampolgár jutott schengeni vízumhoz a moszkvai magyar nagykövetség konzuli osztályán nem éppen tisztességesen – derül ki egy külügyi vizsgálati anyagból, amit a Külgazdasági és Külügyminisztérium el akart titkolni a közvélemény elől, de az LMP-s Szél Bernadettnek sikerült azt kiperelnie a tárcától. A dokumentumban foglalt súlyos állítások ellenére a külügy még csak feljelentést sem tett az ügyben.

Az Index által idézett jelentés 2013 decemberében készült a Martonyi János vezette külügyminisztérium számára. A súlyos visszaéléseket dokumentáló jegyzőkönyvet a nyilvánosság nem ismerhette meg, kiadását a Szijjártó Péter vezette külügyi tárca 2015-ben megakadályozta. Az LMP-s Szél Bernadett beperelte a minisztériumot, a Kúria pedig tavaly novemberben kötelezte Szijjártóékat a belső vizsgálati anyag kiadására.

Az anyagból kiderül: csak 2013 első felében négyezer orosz állampolgár kapott üzleti vízumot a Monte Tokaj Kft. meghívására. Ezeket a vízumokat Kiss Szilárdnak, a magyar nagykövetség mezőgazdasági attaséjának köszönhetően „tisztázatlan anyagi hátterű és foglalkozású orosz állampolgárok” kapták meg „minden látható, dokumentált ellenőrzés nélkül”.

Ezek az oroszok végül nem Magyarországra jöttek, hanem továbbmentek más EU-tagállamokba. A jelentés szerint mindez súlyos visszaélésekre, szakmai kifejezéssel „visa shoppingra” engedett következtetni.

A belső vizsgálat azt is megállapította, hogy a konzulokkal szemben rendszeres volt a tisztességtelen befolyásszerzés, nyomásgyakorlás, akár fenyegetés, a konzulátus pedig indokolatlanul adott a valós utazási szándéktól eltérő célú, érvényességi idejű és többszöri beutazásra szóló vízumokat.

2013 októberében egy, a Quaestor Pénzügyi Tanácsadó Zrt. meghívására üzleti vízumot kapott orosz állampolgár kapcsán a moszkvai német nagykövetség jelezte a vízummal való visszaélés tényét. A külügy ugyan próbálta Tarsoly Csabától, a Quaestor akkori elnökétől levélben megérdeklődni, hogy a megnevezett orosz valóban járt-e a meghívásukra Magyarországon, de Tarsoly nem válaszolt.

Az Index megkérdezte a Külgazdasági és Külügyminisztériumot, tett-e feljelentést, miután 2013 decemberében tudomására jutottak a visszaélések. „Szeretnénk nyomatékosítani, hogy a kérdéses ügy Szijjártó Péter miniszteri időszakát megelőzően történt. Szijjártó Péter Kiss Szilárddal soha, semmilyen formában nem dolgozott együtt. Egyúttal tájékoztatjuk, hogy 2013. július 4-én a minisztérium akkori vezetése azonnali hatállyal szigorító intézkedéseket foganatosított a moszkvai külképviseleten, és mások mellett a Monte Tokaj Klub Kft. akkreditációjának megvonásáról is döntés született” – válaszolta a tárca.

A Quaestor-szál azonban akkor nem szakadt meg: egy évvel a belső vizsgálat megszületése után egy magáncégnek, a VisaWorld-Center Szolgáltató Kft.-nek szervezte ki a magyar állam a vízumkiadást. A moszkvai központot 2014 novemberében adta át ünnepélyesen Szijjártó Péter.

Az átadón jelen volt a VisaWorld-Center akkori többségi tulajdonosa, a Quaestor-vezér Tarsoly Csaba – a belső vizsgálat név szerint is említette őt, valamint a Quaestort –, valamint Jelena Cvetkova, a vízumközpont akkori társtulajdonosa és vezetője, Kiss Szilárd cégtársa, barátnője. A társasággal csak azután szakított a külügy, hogy a Quaestor-botrány kirobbant.

Lájkold a Facebook oldalunkat