Rogán Antal lekötelezettjei nem akarták, hogy be lehessen látni az ablakon, ezért gondosan kiplakátolták az üzleti tervüket az ablakba

Brókerügyek Korrupció Lopás Quaestor
Oszd meg másokkal is

Forrás: https://444.hu/2017/03/28/rogan-antal-lekotelezettjei-nem-akartak-hogy-be-lehessen-latni-az-ablakon-ezert-gondosan-kiplakatoltak-az-uzleti-tervuket-az-ablakba

Épp sétáltam lefelé a Bécsi úton tegnap délután, amikor érdekes dolgot pillantottam meg a Carion székházánál, pontosabban annak földszinti ablakában. Be volt fedve papírral.

A Carion onnan lehet ismerős, hogy Rogán Antal minisztériuma tavaly valamiért pár nap alatt áttolt a parlamenten egy törvényt, ami egyrészt „Nemzeti Otthonteremtési Közösségek” (NOK) néven lakásvásárlás céljára legalizálta a – korábban jó okkal gyakorlatilag betiltott, elég átverős – fogyasztói csoportokat, másrészt több kísérletből azt is megoldották, hogy csak és kizárólag a Carion, vagy a vezetői által jóváhagyott cég indíthasson ilyet. A törvény megjelenése után másfél héttel már kapta is a cég a hitelt Matolcsy György unokatestvérének bankjától, valahogy megszerezték a Quaestor korábbi kockázati tőkealapját, az egyik carionos tulajdonos pedig a Rogán Antal „találmánya” körüli üzletelésben is benne volt. (Azt is csak ezután vettem észre, hogy a Moszkva téren is hosszú évek óta ott virít egy jól látható Carion fényreklám.)

Ezért is lepett meg a dolog: olyan rosszul menne az üzlet a Carionnál, hogy mint az üresen álló, kiadhatatlan üzlethelységeknél, papírral fedték be a központ üvegablakát? Utoljára tavaly októberben lehetett hallani arról, hogy a Carion NOK-ot tervez indítani, azóta síri csönd, egy másik NOK-szervező már meghátrált azóta.

Az ablakhoz közelebb érve feltűnt, hogy nem: bent nagy mozgolódás van, inges-nyakkendős emberek brainstormolnak valamin. Nyilván azért plakátolták le az ablakot, hogy ne lásson be minden egyes járókelő. Csakhogy amik az ablakra kerültek…:

flipchart-papírok, minden valószínűséggel valamelyik céges agyalás melléktermékei.

Extrém window dressing! A cég gyakorlatilag kirakta az ablakba, min is dolgoznak éppen. Tökéletes átláthatóság. Nehéz eltúlozni, milyen forradalmi lépés ez a vállalatirányításban. Azért is érdekes ez a fordulat, mert hiába írták Rogán Antalék a NOK-törvényt nyilvánvalóan a Carionra, eddig titkolta a cég, hogy mik a tervei, egyáltalán indít-e ilyen fogyasztói csoportot, és ha igen, hogyan.

Ebből a papírból például nem csak azt tudhatjuk meg, milyen feladatok vannak a weboldal elindítása körül, hanem hogy valószínűleg CNOK-nak fogják hívni az egész projektet, legalábbis ez lesz a weboldal URL-jében.

Gyorsan megnéztem, és tényleg: a cnok.hu domain tulajdonosa a Carion-csoporthoz tartozó fogyasztói csoportos cég, a Poligruppo Hungária Zrt, 2016. júniusban regisztrálták, aztán idén március 25-én, tehát most szombaton módosítottak rajta valamit.

Egy másik flipchart-papíron már komolyabb üzleti tervezés jelei vannak: itt arról van szó, hogyan lehetne a NOK-ot lakástakarékpénztárral (LTP) kombinálni, hogy az ember tényleg a maximális állami támogatást szakítsa be.

A következő papíron arról megy a számolgatás, hogyan jön össze a pénz a tagi befizetésekből és az állami támogatásból. Aki havi 72 ezret fizet be, az maximálja az állami támogatást.

Más kérdés, hogy az igazi nyertese az lesz a NOK-nak, akinek van elég pénze arra, hogy licitáljon, és korábban hozzájusson a pénzhez: gyakorlatilag előrehozza a saját kisorsolását. Akinek nincs pénze erre, az elég valszínű, hogy úgy fog 5-6-7-8-9-10 éven át havi 72 ezer forintokat fizetni, hogy addig nem kap érte semmit, és hozzá sem fér a pénzéhez szabadon, fel sem hagyhat a fizetéssel – gyakorlatilag az állammal együtt finanszírozza a jobb anyagi helyzetben lévő licitálókat ebben az időben. Ez akárhogy is nézzük, még a masszív állami támogatással sem mondható ideális befektetésnek.

Egy másik papíron a NOK-ot szervező cég tervezett belső felépítését és az ezekhez rendelt feladatokat láthatjuk. Az operatív igazgató alatt – a könyvvizsgálón, könyvelőn és belső ellenőrön túl – négy külön egység lesz: back office, front office, marking-pr és sales. Utóbbiból arra lehet következtetni, hogy eléggé megtolják majd a reklámkampányt, amire szükség is lesz, mivel a szakértők egyöntetűen rossz véleménnyel vannak a NOK-ról. A piros számok – talán – arra utalnak, hányan fognak az adott területen dolgozni; összesen kilencen-tízen, bár a markinget mintha kiszerveznék ezen felül.

Vannak problémás esetek: például mi van, ha egy tag csak másfél évig fizet, de utána felhagy vele? Hogyan számolnak el az ilyen tagokkal? Legyen szervezési díj, vagy vonjanak le egy kis kamatot?

Vannak jogászt-ügyvédet igénylő feladatok is, és a könyveléssel kapcsolatban is egy csomó dolgot tisztázni kell még.

Ebből is látszik, nem olyan egyszerű dolog ez a NOK-indítás, csoporttoborzás. Még akkor sem, ha a kormány gyakorlatilag leaszfaltozza előttük az utat: lehetővé teszi és leszabályozza a befizetők nagy része szempontjából nagyon nem ideális rendszert, gondoskodik róla, hogy ne legyen versenytársuk, sőt, még finanszírozás is van egy kormányközeli bankból.

Kedd reggel elküldtem a Carionnak a kérdést, hogy az ablakba kitett flipchart papírok tekinthetők-e a cég nyilvánossá tett üzleti terveinek, ha válaszoltak, frissítem a cikket. UPDATE: kedd délben már lekerültek a flipchart papírok az ablakokból.

Lájkold a Facebook oldalunkat